Tapasztalat...

Sziasztok újra! :)

   Eltelt egy kis idő a bejelentkezésem óta, de elég sok minden történt velem kint Írországban. Voltak telefonhívásaim és fejvadász cégeknél interjúk is, ami mindenképpen pozitív, hogy legalább jelentkeznek, sőt fel is hívnak, vagy behívnak interjúra.

   Meglepődtem, hogy a telefonhívásokat is meg tudtam érteni, nem gondoltam volna. :)
Szóval összességében arra jutottunk, hogy április közepén kimegyek és minél előbb megpróbálok munkát találni. Majd ha már lesz munkám, akkor tudok házat bérelni és a feleségem és a kislányom is jöhet utánam. Ez mindenképpen nagy döntés, de muszáj meglépni, mert mint már említettem, a saját országunkban nem látjuk a jövőnket, valamint a munkahelyemen is ugyanabban a pozícióban vagyok már több mint 6 éve, szóval itt sem nagyon látom, hogy előre lehetne lépkedni. (Persze vannak viszont olyanok, akik villám sebességgel haladnak felfelé a ranglétrán, de én nem az ő táborukat erősítem.) Valahogy minden reggel azt éreztem, hogy miért kell már megint bemenni dolgozni. És ez nem jó. Mostanában egy barátom tanácsára Szabó Péter előadásokat is hallgattam és ő mondta (nem szó szerint), hogy ha ilyen érzések kerítenek hatalmukba, akkor mielőbb változtatni kell. Persze, lehet hogy az elején nehéz lesz, de a későbbiekben biztosan megtérül.

   Ez alatt az egy hónap alatt felpörögnek az események, mert minél több dolgot szeretnék elintézni, hogy a feleségemre kevesebb maradjon.
Most zárom is a soraimat, de még majd jelentkezek. :)

Az első...

Sziasztok!

   Sokáig gondolkoztam, hogy elkezdjem-e írni ezeket a sorokat, de most eljutottam arra a pontra, amikor ezt meg kell tennem. Ha nem is fogjátok sokan olvasni, akkor a jövőben ha visszaolvasom ezeket a sorokat, akkor jó emlékekkel fogok ezekre visszagondolni.
   Jelenleg a sötétben, egy kis szobában írom ezeket a sorokat. Ami a legrosszabb, hogy egyedül, mert a szeretett feleségem és a kislányom majd 2000 km távolságban van tőlem. Igaz minden nap beszélgetünk skype-on, de az mégsem az.
   Hogy hogyan is kerültem ide, mindjárt elmesélem. Majdnem pont 8 éve ezen a kis zöld szigeten, Írországban ismertem meg a feleségemet, majd olyan 6,5 évvel ezelőtt a válság minket is utolért és kénytelenek voltunk hazaköltözni. Majdnem 11 hónappal ezelőtt született egy gyönyörű kislányunk, akit mindketten imádunk és mindent megtennénk, hogy minél jobb élete lehessen. Az otthoni helyzet, az oktatás jövőjének kilátástalansága valamint Írország szeretete elvitt minket arra a pontra, hogy valamit meg kellene próbálni. Szerencsére egy csodálatos baráti pár, akiket még anno ismertünk meg, befogadott 10 napra. Mivel van 3 lányuk, így a nagy nyüzsi a házban feledteti valamennyire a családom hiányát.
   Már Dublinba való megérkezésem is kalandos volt. A telefonom sikeresen lemerült, persze a barátokkal megbeszéltem, hogy bejönnek valahova értem a városba, de így egyre izgibb volt, hogy hogyan is fogom elérni őket. Másik meg, hogy kicsit eltévedtem a városban, de megrántottam a vállam és megkérdeztem egy "nyalókás" nénit, hogy hol is találom a keresett Luas (helyi villamos) vonalat. Persze jó Ír akcentussal válaszolt is, amit próbáltam feldolgozni, de mint gondolhatjátok, sikerült. :)
Majd a korábban megbeszélt találkozási pontnál lévő bevásárló központ információs pultjánál kértem egy kis áramot és így fel tudtam hívni a barátokat.
Persze azóta már volt olyan, hogy kerestem egy fejvadász céget és persze akkor is lemerült a telefonom, de végül is azt a feladatot is megoldottam.
   Azt vettem észre, hogy valószínű kelleni fog majd egy bankszámlaszám is, viszont én úgy emlékszek, hogy nem szüntettem meg, amikor hazamentünk. Így a holnapi első utam a bankba vezet,ahol majd megpróbálom megértetni magam és megtudni, hogy még van-e bankszámlám.
   Most viszont elköszönök, mert kezdenek összemosódni a betűk a monitoron.

Jó éjt Mindenkinek!